Bogár az Antarktiszon

Vitathatatlan, hogy a Tin Lizzy, vagyis a Ford T mobilizálta Amerikát, de a Volkswagen vált kultuszautóvá, hiszen sokáig a Bogár egyet jelentett a Volkswagennel. De tudták, hogy mielőtt a köztudatban elnyerte volna a kultuszautó státuszt, a Bogár az Antarktiszon is megállta a helyét?

A VW Bogár több példánya az örök tél kontinensén, az ausztrál Mawson kutatóállomáson szolgált 1963-tól 1970-ig. Az egész úgy kezdődött, hogy Australian National Antarctic Research Expeditions (ANARE) 1962-ben egy olyan olcsó, de megbízható járművet keresett, amely az állomás körül hozza-viszi a kutatókat és a felszerelést, és mozgékonyabb, mint az üzemanyagfaló lánctalpas traktorok és hójárók. A következő évre tervezett expedíció vezetője, Ray McMahon arra gondolt, ha a folyadékhűtésű járművek elboldogulnak a sarki tél alatt, mennyivel könnyebb egy olyan léghűtéses kocsit használni, mint a Bogár. Fel is hívta a VW helyi képviseletét, ahol egyáltalán nem küldték el a búsba, hanem az lett a beszélgetés eredménye, hogy véletlenszerűen levettek a gyártósorról egy rubintpiros kocsit, és az ANARE rendelkezésére bocsátották. Jóllehet a hólánccal ellátott Antarctica 1 sosem távolodott el 20 kilométernél messzebb az állomástól, de 12 hónap alatt így is 2100 kilométert tett meg – és mindig pöccintésre indult. Igaz, a különlegesen viszkózus motorolajjal töltötték föl az állomás technikusai, mert a gyári BP 10W/30 Winter Multigrade olaj kicsit sűrűnek bizonyult úgy mínusz 40 fok körül.

Váltótársa, az 1964-ben a jeges földrészre érkezett narancsszínű Antarctica 2 már 1969-ig szolgált egyfolytában, és a Volkswagen büszkén hirdette, hogy tőle származik az első sorozatgyártásból származó jármű az Antarktiszon.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.​