Fából vaskarika: elektromos veteránautó

2020. 05. 20.

electric-vw-beetle-charging_m.jpg

Az ifjú pár 2018. május 19-én elhagyta a Windsor-kastély kápolnáját, és beült az Enzo Ferrari által a világ legszebb autójának nevezett Jaguar E-Type-ba. Harry herceg és Meghan hercegné elindult a történelmi autóval a 400 éve létrehozott sétányon, a Long Walkon a királyi család birtokához tartozó Frogmore House felé.

Csakhogy az autó némán gurult, mivel az 50 éves Jaguar E-Type Roadster az eredeti V-nyolcas motor helyett 220 kilowattos (295 lóerős) elektromos motort kapott, amivel 5,5 másodperc alatt éri el a száz kilométeres sebességet, egy másodperccel hamarabb, mint az eredeti motorral. Ezáltal nemcsak a kocsi hajtása, hanem a neve is megváltozott: miután az autó károsanyag kibocsátása nulla, a Jaguar az E-Type Concept Zero nevet kapta.

Ez az esemény különösen ráirányította a figyelmet az elektromossá alakított veterán autókra, amelyek évek óta készülnek az Atlanti-óceán nyugati és keleti oldalán, sőt még messzebb is. Kaliforniában például egy cég az 1950–1970-es évek Volkswagenjeiből és Porschéiből készít elektromos autókat, nemrégiben pedig egy német műhely csodaszép elektromos Transporterét mutattuk be.

Ugyanakkor nem egy európai műhely kínál átalakított Jaguarokat, Range Rovereket, sőt van olyan vállalkozás is, amely 60 év körüli Rolls-Royce modellekkel foglalkozik. Megint más cég az 1960-as évek elektromossá alakított Mustangjait árusítja mintegy 350 ezer euróért (nagyjából 120 millió forintért). Sőt az Aston Martin is vállalja, hogy kiveszi a motort és a sebességváltót a régi Astonból, és elektromos hajtásláncot épít a helyére. A márka szerint azonban az átalakítás teljesen visszafordítható, így ha a tulajdonos meggondolja magát, ismét az eredeti motor zúghat a kocsiban.

elektr_2.jpg

Mindezek persze komoly szakmai vitákat váltottak ki az elmúlt években, és felvetődött a kérdés: az elektromossá alakítás szentségtörés vagy a jövőbe mutató lépés?

A hagyományörzők szerint az egykor gondosan megtervezett, majd a tulajdonosok által szeretettel ápolt belsőégésű motor lecserélése valójában kegyetlenség, míg a modernizáció felé nyitók azzal érvelnek, hogy egy villanyautónál nem kell törődni az olajszinttel, ilyen-olyan szűrőkkel, csak az autózás öröme marad. Ezáltal azonban többé nem lehet hallani az eredeti motor hangját, arról nem is beszélve, hogy egy igazi veteránautós még a motorház illatát is szereti.

A brit közvéleménykutató, a YouGov felmérése azt mutatta, hogy a válaszadók mindössze 19 százaléka gondolta rendjénvalónak a klasszikus autók elektromossá alakítását, 43 százalék pedig határozottan ellenezte az ötletet.

Igaz, az átalakítás-pártiak között is vannak mérsékeltek, akik csak a nagy sorozatban készült, a maga korában hétköznapinak tartott autókat alakítana át, bár egy átalakító céget egyszer azzal kereste meg valaki, hogy villanymotorra cseréltetné egy Ferrari 308 V8-as motorját.

A tradíciókhoz ragaszkodók, akiknek már az E-Type Concept Zero létrehozása is fájt, felteszik a kérdést: kivenné-e valaki egy Bentley Blower motorját? Igaz, az E-Type Concept Zero projekt már a múlté, miután a Jaguar 2019-ben leállította a modell gyártását.

A – főként érzelmek fűtötte – vitát még hosszan lehetne folytatni, ám nem érdemes. A kis szériás modelleket nemigen fogják átalakítani, ám ha egy gyűjtő úgy gondolná, hogy megrendeli valami kisebb cégnél az átalakítást, sokat veszít, mert autója elveszti a „veterán”, vagyis a „klasszikus” jelzőt.

A történelmi járművek nemzetközi szövetsége, a FIVA (Federation Internationale des Vehicules Anciens) ugyanis bejelentette, hogy nem tudja támogatni klasszikus kocsik elektromossá alakítását. A szövetség ugyan megérti egyes tulajdonosok indítékát a járművek villamosítására és elismeri, hogy az elektromossá alakítás révén a sok évtizedes modellek is megfelelnek napjaink környezetvédelmi előírásainak, ráadásul jóval erősebbek lesznek. A FIVA szerint azonban a közúti történelmi jármű csak mechanikus meghajtású lehet.

electr3_m.jpg

A szövetség követelményei pedig világosak. A történelminek elismert klasszikus autók azok, amelyek legalább 30 évesek, pontosan megőrizték és fenntartották az eredeti állapotát, valamint nem használják napi közlekedési eszközként. Ezáltal válhatnak a veteránautók a műszaki és kulturális örökségünk részévé.

A szövetség álláspontja szerint nemcsak a karosszéria stílusa tesz történelmivé egy autót, hanem annak minden alkatrésze, ahogy annak idején megalkották. Ha tehát egy tulajdonos vagy egy gyártó – mint például az Aston Martin – úgy dönt, hogy egy történelmi modellt elektromos meghajtásúvá alakít, a FIVA határozottan azt javasolja, hogy a változtatások visszafordíthatók legyenek, és az összes eredeti alkatrészt megjelölve és biztonságosan tárolják.

Ilyen módon a gépkocsit bármikor vissza lehet alakítani az eredeti állapotba, és akkor ismét elnyerheti a történelmi jármű minősítést.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8315645842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1142) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (5) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (477) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása