Ezek a használtimport kedvenc autói

2016. 09. 30.

Ha az első féléves trend folytatódik, 140 ezer körül lehet év végére az idén külföldről behozott használtautók száma a tavalyi 122 ezerrel szemben. Június végéig ugyanis 69 900 külföldi használtkocsit regisztráltak, míg egy évvel korábban csupán 57 274-et. A környezeti terhelést és a közlekedésbiztonságot szem előtt tartók számára komor hír, hogy az említett csaknem 70 ezer kocsi közül 43 018 készült 2007 előtt, ugyanakkor alig több mint tízezer kocsi fiatalabb öt évnél. Tehát tovább öregszik a magyar autóállomány, aminek átlagéletkora idén 14 évre emelkedhet. (Tegyük hozzá, 2006-ban még csak 10,3 évet jelentett a KSH.)

Az import-toplista első hat helyén Németországban készült autók állnak, és érdekes, hogy a márkák hathavi sorrendjével megegyezik a júniusi sorrend is, tehát igen stabil a kereslet. Úgy is mondhatnánk, hogy a vásárlói preferencia nem változik.

hqdefault

A használtimport vezető márkái

I.-VI. hó, darab

  1. VOLKSWAGEN, 8787
  2. OPEL, 7179
  3. FORD, 7119
  4. BMW, 5715
  5. AUDI, 4627
  6. MERCEDES, 4489
  7. MAZDA, 3561
  8. RENAULT, 3480
  9. TOYOTA, 3269
  10. PEUGEOT, 2630

Forrás: Datahouse

bmw3series-1671_5

A használtimport kedvenc modelljei

I.-VI. hó, darab

  1. BMW SERIES 3, 3019
  2. VW PASSAT, 2759
  3. FORD FOCUS, 2576
  4. OPEL ASTRA, 2546
  5. VW GOLF, 2422
  6. AUDI A4, 1923
  7. OPEL ZAFIRA, 1420
  8. MERCEDES A-CLASS, 1344
  9. BMW SERIES 5, 1242
  10. MAZDA6, 1187

A legkeresettebb importmodellek sora sem okoz különösebb meglepetést, az viszont érdekes, hogy vannak, akik nemcsak olyan kuriózumokat hoznak be, mint a Tesla, vagy a Rolls Royce, hanem olyat is, mint a Trabant és a Wartburg, bár ezek valószínűleg veteránautósokhoz kerültek talán pótalkatrészként. Hazánk gazdagabb lett ugyanakkor egy Oldsmobillal is, ami szintén valami gyűjtői darab lehet, hiszen a legutolsó Oldsot (egy meglehetősen csúnya Alero GLS-t) 2004 április 29-én szerelték össze.

ferrari-f12-tdf-ah-135-620x414

A használtimport különlegességei

I.-VI. hó, darab

  1. FERRARI, 4
  2. MASERATI, 3
  3. LINCOLN, 3
  4. BENTLEY, 2
  5. TRABANT, 2
  6. ROLLS-ROYCE, TRIUMPH, LAMBORGHINI, WARTBURG, GAZ, FISKER, OLDSMOBILE, TESLA, 1-1

Ami a használtkocsi piacot illeti, köszöni szépen, jól van: az átírások száma 14,6 százalékkal 301 ezer fölé emelkedett az első félévben. Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója szerint mindez azt mutatja, hogy sokan keresik az alternatívát a használt autó piacon. Azonban ahogy a magyar autópark öregszik, egyre korosabb modellek cserélnek gazdát, ami hosszú távon a laikus vevők számára a várható fenntartási költségek miatt nagy kockázatot jelent.

porsche_hu_frank_gyorgy_rika1613_l

„Érdemes megfontolni, hogy hol vásárolunk. Legjobban akkor járunk, ha garanciális használt autót választunk, így ugyanis szinte újautós biztosítékunk van meghibásodások esetén. Az ismert nepper trükkök ugyanis továbbra sem tűntek el a piacról, a kilométeróra tekerés még mindig népszerű a csalók között. Szerencsére azonban már egyre több lehetőségünk van ellenőrizni a valós óraállást, és a márkaszervizek is rendelkezésre állnak, ha átnézetnénk a kiszemelt autót" – tette hozzá a márkaigazgató.

A használtan átírt márkák sorrendjét az első félév után az Opel (41 933 autó) vezeti a Suzuki (30 746) és a Volkswagen (29 733 autó) előtt. A hetedik helyen szerepel a Skoda, tizenegyedik az Audi és tizennegyedik a SEAT. A modellek sorában a TOP10-ben három Volkswagen is található (harmadik a Golf, ötödik a Passat, kilencedik a Golf), de továbbra is az Opel Astra (21 905 autó) áll az élen a Suzuki Swift (20 378 autó) előtt minimális előnnyel.

A Das WeltAuto minőségi használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.​

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4613502753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (208) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása