Dunántúli vásárlók is járnak Debrecenbe

2017. 09. 22.

IMG_8570

„Újabban egyre gyakrabban kérik fel a szervizünket állapotfelmérésre olyan ügyfelek, akik valahol találtak egy nekik való eladó autót, de még nem kötötték meg az adásvételi szerződést. Ilyen esetekben nem találtunk különösebb problémát, de azt tanácsoljuk mindenkinek, ha az eladó nem járul hozzá, hogy szakszervizben átnézzék a járművet, jobb, ha lemondanak a vételről” – mondta Horváth Zsolt, A Debrecen Autó Das WeltAuto szalonjának értékesítési vezetője a kérdésre: milyen változásokat tapasztalnak az elmúlt évhez képest.

Az eddig évente mintegy 250 gépkocsit értékesített Das WeltAuto szalonban ugyanakkor az év első felében élénkülő forgalmat tapasztaltak. Debrecenben főként a kis- és középkategóriás autókat keresik, mégpedig a 3-6 millió forintos ársávban és ezek eladása növekedett leginkább. Sok a nagyobb értékű fiatalabb autó is a szalonban, ezek forgalma azonban nem változott tavaly óta.

A cég profiljából adódóan természetesen a Volkswagen, a Skoda és az Audi a három legkelendőbb márka, a modellek tekintetében pedig az Octavia, a Golf, Passat, A3, és az A4 vezet. Ugyanakkor más márkákkal is foglalkozik a cég: az idei legolcsóbb eladás egy 400 ezer forint alatti Suzuki Swift volt, a másik végletet pedig a használt Audi Q-hetesek képviselték, amelyek 18 millióért találtak gazdára.

IMG_8569

Amint Horváth Zsolt elmondta, mivel a használt autók mindegyikét teljes átvizsgálás után, a megfelelő adatlappal kínálják, az elmúlt hat év alatt meglehetősen nagy ügyfélkör épült ki. Általában visszatérő ügyfeleik vannak, vagy olyanok, akiknek törzsvevőink ajánlották a debreceni Das WeltAuto szalont. Nem ritkán azonban az is előfordul, hogy akár a Dunántúlról is jönnek olyan vevők, akik valamilyen konkrét konfigurációt keresnek, és az a modell éppen Debrecenben kapható.

A 2011-ben alakult, Audit, Volkswagent és Skodát forgalmazó társaság a kezdetek óta tagja a Das WeltAuto hálózatnak, ugyanakkor a megye egyik legnagyobb és legmodernebb műhelyével rendelkezik, ami a fentieken túl SEAT márkaszerviz joggal is bír. A cég emellett – márkától függetlenül – vállalja új és használt gépkocsik vizsgáztatását, karosszéria és fényezési javításokat, valamint ezek biztosítási ügyintézését is.

A Debrecen Autó Das WeltAuto kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2412809628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (5) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (206) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása