Lakókocsit vagy lakóautót?

2018. 09. 10.

grand_california1_ok.jpg

A köznyelvben a kocsi és az autó ugyanazt jelenti, ám ha kempingjárművekről van szó, a két szót nem szabad összekeverni. A lakókocsit ugyanis húzzák, mert utánfutó, a lakóautó viszont önjáró. Mindkettőből szép volt a felhozatal az augusztus végén rendezett düsseldorfi CaravanSalonon, ahol nem mellesleg a 2019-es Volkswagen Grand California világpremierjét tartották. 

grand_california2_v.jpg

A kempingező autós vándorok két kasztja a lakókocsisoké és a lakóautósoké. Aki lakókocsit vesz, azzal kell számolni, hogy a fogat meglehetősen hosszú, hiszen a vontatmányt, vagyis a lakható dobozt a személyautó húzza, és bizony valósággal újra meg kell tanulni vezetni, ha útra kelünk egy lakókocsival. A doboz ugyanis nemigen van a vezető segítségére: nagy a légellenállása, oldalszél-érzékeny, és csak szélesített visszapillantókkal látunk el mellette. A beparkolás-tolatás pedig külön mutatvány vele.

Biztonsági szempontok

Ezzel szemben a lakóautó vagányan hasít ott, ahol a virsli kerekeken dülöngélő csigaházzal csak ballagni lehet. Igaz, a csigaházat leakaszthatjuk a kempingben, és az autóval járhatjuk a környéket, ám amíg odaérünk, a lassú tempó miatt akár az ősz is beköszönthet.Arról nem is beszélve, hogy a lakókocsit vontató személyautó vezetéstámogató rendszereinek egy része használhatatlanná válik, míg a Grand Californiábanelérhetőek a Crafterben megismert vezetői segédrendszerek és infotainment rendszerek. Így például a RearView tolatókamera, a sávváltásban közreműködő holttér-érzékelő (Blind Spot Monitor), a forgalmi sáv tartását segítő Lane Assist, a városi vészfékfunkcióval kiegészített Front Assist környezetfelügyelő rendszer. A parkolóhelyről való kiállást segítő funkció (RearTrafficAlert) és a beállást támogató Park Assist mellett szintén szerepel a választékban a követési távolság automatikus szabályzása (ACC) is.

grand_california3_v.jpg

Na és az utazási komfort?

A lakóautó esetében nem kell attól félni, hogy csak ketten kelhetnek útra, hiszen a jobban felszerelt modellekben, mint például a Grand California, négy, biztonsági övvel ellátott ülés várja a családot odabent, ahonnan jobb a kilátás menet közben, és nagyobb a tér, mint egy személykocsiban.

grand_california4_v.jpg

Júniusban mutattuk be a VW California Balaton Editiont, amelytől mérete mellett a fürdőszoba különbözteti meg a Grand Californiát, amelynek alapja már nem a hatodik generációs Transporter, hanem az új VW Crafter haszonjármű. Ezáltal a hossza 6 méter, így sok mindent beleálmodhattak a tervezők, ami kényelmessé teszi a kempingről-kempingre való vándorlást. A fürdőben zuhanyzó, wc, kihajtható mosdó, pipere holmik elhelyezésére szolgáló polcok, és a szellőzést biztosító napfénytető is az utazók kényelmét szolgálja. A Grand California frissvíz-tartálya 110 literes. 

grand_california3_v.jpg

A 4MOTION nem hagy cserben

A konyhában kihúzható, fagyasztó rekesszel ellátott 70 literes hűtőszekrény van, és szintén az alapfelszereltséghez tartozik a két gázrózsás tűzhely, a mosogató illetve a különböző fiókok, kihúzható tárolók és a felhajtható polcok egész sora. A konyha valamint a 84 x 80 centiméteres fürdőszoba mellett olyan részletek fokozzák a kényelmet, mint például a tolóajtó elé nyíló, elektromosan működtetett lépcső. A tolóajtón belépve szemben asztalt találunk a két, biztonsági övvel ellátott utasüléssel, míg az első két ülés hátra fordítható, így egy asztalnál ülhet a vacsorázó család. A kisgyerekkel utazó családok pedig biztosan értékelni fogják az ISOFIX és felső hevederes (Top Tether) gyerekülés-rögzítési pontokat a hátsó üléspadnál.

grand_california5_v.jpg

A Grand Californiához hasonló lakóautók az egész világot bejárják, ezért a Volkswagen az új modellhez biztosítja a 4MOTION összkerékhajtást is.

 A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8414232635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (160) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1148) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (207) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (480) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (207) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása