Főként a hajózás szennyezi Európa levegőjét

2019. 06. 14.

kornyezetszennyezo-ocean-jaro-hajo.jpg

Gondolta volna, hogy egyetlen hotelhajós társaság 47 hajója tízszer annyi kén-dioxidot bocsát a levegőbe, mint az összes európai személyautó? A nitrogén-oxid és a szálló por tekintetében sem jobb a helyzet, így nagyon igazságtalan, hogy az autóipar elé újabb és újabb – szinte teljesíthetetlen – normákat állítanak, miközben a tengerhajózás ezerrel szennyez.

Döbbenetes elemzést hozott nyilvánosságra a Transport & Environment, amely szerint a Carnival Corporation, a világ legnagyobb luxushajó-üzemeltetője 2017-ben közel 10-szer több kén-dioxidot (SOx) bocsátott ki az európai partok körében, mint a kontinens 260 millió autója.

sox_1.jpg

A Transport & Environment tanulmánya szerint az európai vizeken 2017-ben működő 203 hajó összesen 62 kilotonna kén-dioxiddal terhelte a légkört, míg a teljes európai autóállomány mindössze 3,2 kilotonnát bocsátott ki. Az említett a 62 kilotonna több mint a fele állítólag a Carnival Cruise Lines vagy leányvállalatai által üzemeltetett 47 hajó nevéhez fűződik.

A legszennyezettebb partvidékek

A Carnival Corporation & PLC tulajdonában lévő hajók főként Spanyolország, Olaszország, Görögország, Franciaország és Norvégia vizeit járják, így az általuk látogatott partok közelében különösen nagy a levegő károsanyag tartalma. A kikötők közül pedig a leginkább veszélyeztetett Barcelona, ​​Palma de Mallorca és Velence.

nox.jpg

És akkor csak egyetlen ágazat, a turizmus egyetlen hajóstársaságáról, és annak viszonylag új hajóiról beszéltünk. A távoltengeri áruszállítás zömét azonban több évtizedes, Libériában, Panamában, Cipruson és egyéb izgalmas helyeken bejegyzett, koromgyárak (úgynevezett konténerhajók) végzik a Távol-Kelet és Európa között. Egy Európai Uniós tanulmány szerint a világ 15 legnagyobb teherhajója több szén-dioxidot juttat a levegőbe, mint a Föld összes személyautója, de ki látja, mi történik az óceánokon?

A dízelmotoros autók az európai városok légszennyezési válságának középpontjában állnak, de Norvégia, Dánia, Görögország, Horvátország és Málta partjainál egy maroknyi tengerjáró hajó több nitrogén-oxidért felelős, mint az illető ország gépjárműveinek többsége.

A Transport & Environment elemzése azt is feltárja, hogy még a tengeri kén-kibocsátás-ellenőrzési régiókban (SECA) is, ahol a gázolaj kéntartalmával kapcsolatos legszigorúbb előírások vannak érvényben, a tengerjáró hajók által okozott levegőszennyezés továbbra is nagy aggodalomra ad okot. Például Dániában, amelynek partjai teljesen SECA körzetében vannak, a tengerjáró hajók 2017-ben 18-szor több kén-dioxidot bocsátottak ki, mint az ország 2,5 millió személygépkocsija. A nitrogén-oxid (NOx) kibocsátásával kapcsolatban a tengerjáró hajók szintén nagy aggodalomra adnak okot. Ugyancsak Dánia vizeina 107 elemzett tengerjáró hajó annyi nitrogén-oxidot bocsátott ki, mint az országban működő személygépkocsik fele.

sox_2.jpg

Kellenek még motorfejlesztők?

Az Európai Unió ugyanakkor szinte lehetetlen kibocsátási normákkal állítja szembe a belsőégésű motorok fejlesztőit, és úgy tűnik, ezzel Kína malmára hajtja a vizet. Arról van szó ugyanis, hogy a világ legjobb motorfejlesztői Európában és Japánban vannak, akikkel a kínai mérnökök nem vehetik fel a versenyt. Viszont Kína az akkumulátorgyártáshoz nélkülözhetetlen ritkaföldfémek legnagyobb forrása, így kézenfekvő, hogy annyira támogatja az elektromosautó gyártást.

A villanyautók azonban hosszú távon akkor jelentenének megoldást, ha lennének végre a maiaknál olcsóbb, tartósabb, gyorsabban tölthető és könnyebb akkumulátorfajták, amelyeknek gyártása nem hagynak akkora környezeti lábnyomot, mint a maiaké.

Ha a világ szén-dioxid összkibocsátását nézzük, az elektromos autózás nemigen javít a helyzeten. Hogy miért? Mert a városokban ugyan nagymértékben javulhat a levegő minősége, hiszen a villanyautók kibocsátása nulla, azonban az elektromos áramot a legtöbb országban fosszilis tüzelőanyaggal működő hőerőművek biztosítják, amelyek hatásfoka meglehetősen alacsony. Ennélfogva hatalmas a hőerőművek környezeti lábnyoma. Izlandon és Norvégiában állítják elő a „legtisztább” elektromos áramot, mert ott nem fosszilis energiahordozókat alkalmaznak az energia előállítására. Ugyanakkor Kínában, Indiában, de még Lengyelországban is sokkal magasabb ez az érték, mert még nagyrészt szénerőművek termelik az áramot.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Megjegyzés: a vezető kép illusztráció. Kép forrása: pixabay.com

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr814894326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (159) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1147) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (207) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (479) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (206) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása