SEAT Tarraco FR PHEV: Technológia, sportosság és hatékonyság

2019. 09. 04.

seat-tarraco-fr-phev-concept-car_01_hq_small.jpg

A SEAT a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid technológia és a sportos FR felszereltségi szint bevezetésével tovább növeli a Tarraco hatékonyságát, egyre vonzóbbá téve azt az ügyfelek számára. A Tarraco hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változatának megjelenése jól példázza a SEAT stratégiáját, amelynek célja a spanyol márka modelljeinek elektromos alapokra helyezése. Ennek megfelelően 2021 elejéig hat elektromos és hálózatról tölthető (plug-in) hibrid SEAT és CUPRA érkezik a két márka kínálatába.

A SEAT az év első hét hónapjában rekord mennyiségű, 369 500 kiszállítást teljesített, amelyből csak júliusban - 2018-hoz képest - 7,8 százalékkal több, összesen 55 200 jármű talált gazdára. A Tarraco is hozzájárul a márka világszintű jelenlétéhez, céljai elérésében pedig mind az FR felszereltségi szintnek, mind a plug-in hibrid technológiának kulcsfontosságú szerepe lesz.

„A Tarraco hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változata tökéletesen mutatja be a márka elmozdulását a fenntartható mobilitás irányába, megőrizve ugyanakkor a SEAT modellekre oly jellemző dinamizmust és vezetési élményt. A Tarraco a nagyméretű SUV modellek szegmensében azon kevés alternatívák egyike lesz, amely hálózatról tölthető (plug-in) hibrid megoldást kínál. Úgy hisszük, hogy nagy lehetőségek rejlenek ebben.” – nyilatkozta a SEAT elnöke, Luca de Meo.

Hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változat: hatékonyság kérdések nélkül

A SEAT martorelli üzemében tervezett és fejlesztett Tarraco a németországi Wolfsburgban készül, a Volkswagen Csoport központjában. A hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásrendszer bevezetésével tovább javul a SEAT Tarraco hatékonysága, fenntartható és gazdaságos alternatívát kínálva a márka ügyfeleinek.

Az 1.4 literes, 110 kW teljesítményű TSI benzinmotorból, a 85 kW teljesítményű villanymotorból és a 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor csomagból álló a rugalmas alkalmazkodás lehetőségét kínálja a vezető számára. A hálózatról tölthető (plug-in) hibrid Tarraco több, mint 50 kilométert* képes tisztán elektromos üzemmódban teljesíteni, amellyel a kipufogócsőből származó kibocsátás nullára csökken. Igény esetén pedig a benzinmotor és a villanymotor kettősével rendelkezésre áll a megnövelt, 245 lóerős teljesítmény.

A technológia segítségével az SUV modell – és a SEAT – tovább javíthatja hatékonyságát anélkül, hogy a dinamika vagy a kényelem szempontjából bármilyen kompromisszumot kelljen kötnie.

A rendszer összteljesítménye 245 lóerő (180 kW)/ 4000 Nm, amelynek révén a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid Tarraco modell álló helyzetből 7,4 másodperc* alatt gyorsul fel 100 km/óra sebességre, legnagyobb sebessége pedig eléri a 217 km/órát*. De ami még lényegesebb, a hivatalos WLTP tesztciklus során mért széndioxid-kibocsátása 50 g/km* érték alatt marad.

FR felszereltségi szint: szembetűnő és sportos

Az FR felszereltség megjelenésével még vonzóbbá válik a nagyméretű SUV modell, továbbá új, sportos elemekkel bővül a Tarraco karaktere. 

A modell külső megjelenése még hangsúlyosabbá vált a szélesebb kerékjárati íveknek és a sportos hátsó spoilernek köszönhetően, de ezt erősítik az FR-specifikus, 19 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák és az opcionálisan akár 20 col méretű kerekek is. Mindezek mellett az autó orr részén az FR hűtőrácson kapott helyet a SEAT emblémája, az autó hátsó részén pedig a teljes szélességben húzódó világítás teszi teljessé az FR megjelenést, míg a karosszéria színére fényezett külső elemek a modell dinamizmusát hangsúlyozzák. A sportosságot hirdető Tarraco FR neve ezúttal kézírásos formában került rá a modellre.

A „Fura szürke” névre hallgató új szín tovább erősíti a külső megjelenés sportos elemeit és újabb opciót kínál az ügyfelek számára, hogy egyéni igényeikre szabják autójukat. A Tarraco által kínált biztonság és hétköznapi használhatóság is tovább javult.

Az új opciók közé bekerült a vontatmány asszisztens (trailer assist), amellyel lényegesen könnyebbé válik a vontatás és csökken a vontatmánnyal való parkolás kapcsán felmerülő nehézségek száma.  Emellett rendelkezésre áll az állóhelyzeti fűtés (Parking Heater), amely extrém hideg időben is lehetővé teszi a motor és a jármű gyorsabb bemelegédését. Az újdonságok révén a Tarraco a hétköznapokban is jól használható, praktikus társa lesz tulajdonosának.

A beltér kialakításánál a minőség és a kényelem érzetének további növelése érdekében helyet kapott a SEAT infotainment rendszerének legújabb, 9,2 colos átmérőjű kijelzővel szerelt generációja. Ez további emeli az SUV modell digitalizációs színvonalát a vezetőhöz érkező visszajelzések és az utasok eszközeinek hálózatba kapcsolhatóságának optimalizálása révén.

Az elől helyet foglalók most akár (vezetőoldalon) memória funkcióval ellátott, elektromosan állítható, sportos kagylóülésekben is helyet foglalhatnak. A kagylóülések bevonata jól egyesíti a neoprén megjelenésű anyag sportosságát és a kényelmet szolgáló részeket fedő bőrbevonatot. Ezen kívül a belső térben alumínium pedálborítások és egy új, FR emblémával díszített sportkormány erősíti a sportosság érzését.

Az FR felszereltség és a korszerű hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtáslánc megjelenésével a SEAT Tarraco egyike lesz a nagyméretű SUV kategória legsportosabb és leghatékonyabb modelljeinek. A legkorszerűbb összekapcsolhatósági megoldásokat, kényelmi és vezetéstámogató rendszereket illetve modern formatervet és belső kialakítást kínáló modell FR illetve PHEV változatának gyártása 2020-ban indul majd.

A SEAT Tarraco FR PHEV világpremierjét az idei Frankfurti Nemzetközi Autószalonon tartja.

A Das WeltAuto SEAT kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7515032084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (6) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (208) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása