Skoda Octavia az év autója az Auto Expressnél

2020. 10. 16.

ae_skoda_octavia_vezeto_kep.jpg

Az Auto Express szerint a Škoda Octavia az év (új) autója. A cseh márka többször szerepel a kategóriagyőztesek listáján, egy-egy SEAT, Volkswagen és Porsche mellett.

A brit magazin kihirdette az általa kiválasztott legjobb autók listáját, méghozzá az új modellekét, miután a What Car? a közelmúltban az év használt modelljeit mutatta be. 

Ahogy a lap írja, a cseh márka védjegye a verhetetlen ár/érték arány, és minden modellje rengeteg praktikumot kínál megfizethető áron. Az is nyilvánvaló, hogy a Škoda szemmel tartja a jövőt, és az Octaviába zsúfolt rengeteg előremutató technika az elkövetkező évek során tovább erősíti a modell sikerét. Ez azért van, mert több félig autonóm járművezető-támogató rendszer létezik, olyan technológiával, amely lehetővé teszi az Octavia és platformjának továbbfejlesztését, hogy a jövőben – a jogszabályok változásával – még több ilyen támogató funkciót kínálhasson.

ae_volkswagen_up_nca_2020-3.jpg

De a kompakt családi autók kategóriájában is győztes Octavia nem a jövőben készülő modellek miatt nyert – összegzi az Auto Express, amely lelkesen indokolja a döntést:

„Az Octavia mindazon tulajdonságok miatt aratott győzelmet, amelyekre a vásárlók vágynak. A kocsi ötvözi a teret és a praktikumot a megfizethetőséggel és a hatékonysággal, a felszereltséget a kifinomultsággal, a kényelmet a szilárd menetdinamikával, prémium érzést a robusztus gyártási minőséggel. Ez egy zseniális, sokoldalú modell; ez az Év Autónk 2020-ra.”

A városi kisautók kategóriáját az ötajtós Volkswagen up! nyerte, mégpedig hangsúlyozottan az 59 lóerős, háromhengeres egyliteres motorral, hiszen a nagyvárosi forgalomban nincs is szükség turbóval erősített teljesítményre. Aki azonban tüzesebb vezetési élményre vágyik, annak ott a 113 lovas up! GTI. A harmadik helyre a SEAT Mii elektromos autó került.

ae_skoda_superb_nca_2020-2.jpg

A családi autók közül a Škoda Superbet választotta a lap, és jóllehet, a kísérő fotón az iV plug-in hibridet látjuk, a zsüri kifejezetten a 150 lóerős 1.5 TSI motorral szerelt változatra adta a voksát. Viszont a megfizethető hibridek kategóriában a harmadik helyen végzett a Škoda Superb iV.

ae_skoda_octavia_estate_nca_2020-3.jpg

Az év kombija a brit piacon Estate jelzővel futó Octavia lett, ugyancsak a 1,5 literes TSI motorral, és egyebek mellett kiemelték a kiválóan működő Autonóm Vészfékező Rendszert (AEB, Autonomus Emergency Braking System), amely a személygépkocsik esetében mintegy 37 százalékkal képes csökkenteni az úgynevezett ráfutásos, más néven az utoléréses közlekedési balesetek számát.

ae_seat_tarraco_nca_2020-2.jpg

A nagy SUV kategóriát a SEAT Tarraco vezeti, amelyben még akkor is van 230 liternyi csomagbefogadó hely, ha mind a hét ülés használatban van. Lehet, hogy sok tulajdonos csak alkalmanként használja ezeket a hátsó üléseket, de jó tudni, hogy ha szükséges, egy nagyobb család is elfér a kocsiban. Ráadásul a középső üléssor is elegendő lábtérrel rendelkezik, sőt előre vagy hátra mozgatható a lábtér és a csomagtartó-méret optimalizálása érdekében. Így összesen 700 literre növelhető a csomagtartó, ha kerékpárokhoz vagy bármi máshoz szükséges, amelyet a gyerekek magukkal akarnak vinni.

Az izomautók közül a Porsche 911 után az Audi RS 6 Avantot díjazta az Auto Express.

ae_porsche_911_nca_2020-2.jpg

A menedzserautók osztályának második helyére került az Audi A6 a Mercedes E-Class mögé. Az év kabriója ugyan a MINI Cooper Convertible lett, de rögtön ott a nyomában az Audi A5 Cabriolet, a kupék között pedig a harmadik helyre került a Porsche 718 Cayman.

A prémium SUV-ok közül a legkisebbeknél második lett az Audi Q3, a középkategóriában és a nagy prémium SUV-ok között a harmadik helyen láthatjuk a Porsche Macant és a Cayenne-t.

Forrás: autoexpress.co.uk

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3616240686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (208) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása