20 éve indult a Skoda vRS története

2021. 09. 01.

 

1_skoda_ovtavia_vrs_mk1_m.jpg

A közelmúltban ugyan megemlékeztünk egy világcsúcsot felállító Škoda Octaviáról, azonban a vRS modellcsalád huszadik évfordulója kapcsán illendő összefoglalni a sportos Škodák történetét.

A Škoda évtizedek óta készített raliautókat, ám úgy látszik csak 2001-ben jött el az idő, hogy megjelenjen egy utcai versenyautóval is. Az első közúti vRS modell az első generációs Octavia vRS kivitele volt, amelynek felfüggesztését és a kormányzását a Skoda motorsport osztálya hangolta össze, és ehhez jött egy 177 lóerős 1,8 literes turbómotor, amely révén ez a modell lett a márka leggyorsabb gyártmánya.

2_skoda_fabia_vrs_mk1_m.jpg

Két évvel később érkezett az egyes Fabia tüzes kivitele, ami az 1,9 literes turbófeltöltős dízelmotornak köszönhetően akkora nyomatékkal büszkélkedhetett, mint az akkori Porsche Boxster. Így a kocsi nem annyira a végsebességéről, hanem inkább a gyorsulásáról volt híres.

Érdekes, hogy a Škodát kritizálták, a Fabia vRS piacra lépésekor, mert a kocsi öt ajtót és dízelmotort kapott abban az időben, amikor a három ajtós benzines volt a szokványos a sportos modellek világában. A márka azonban ezúttal is a maga útját járta, és a modell népszerűsége magáért beszélt.

3_skoda_octavia_vrs_mk2.jpg

Ismét két év telt el, amikor a második generációs Octavia vRS kivitele is elkészült.

Kezdetben, 2005-ben az Octavia II vRS ugyanazzal a 197 lóerős, 2,0 literes turbó benzinmotorral rendelkezhet, mint az ötös Volkswagen Golf GTI, és ezzel a motorral a kocsi a Škoda legerősebb szériaautója lett. Akkor ismét követ dobott a tóba a Škoda és a kocsiba betett egy kétliteres TDI motort is, amely jól jött a nagy távolságokat autózó, és gyakran előzgető vezetők számára. A szaksajtó azonban megjegyezte, hogy a tagadhatatlan előnyei ellenére ez a kivitel azért nem volt olyan tüzes, mint a benzines kivitel.

4_skoda_fabia_vrs_mk2.jpg

A második generációs Fabia vRS 2010-ben került forgalomba, azzal a céllal, hogy megmutassa, milyen az S2000 osztályú raliautó érzés.

5_skoda_octavia_vrs_mk3.jpg

A harmadik generációs Octavia vRS 2013-ban lépett piacra, mégpedig először egy – szintén az akkori Golf GTI-ből származó – 242 lovas kétliteres benzines turbómotorral, amely révén a kocsi mindössze 6,6 másodperc alatt érte el a 100 kilométeres sebességet.

Ugyanakkor a modell egyik legnagyobb erőssége a sokoldalúság volt. Meg lehetett vásárolni benzin- és dízelmotorral, két- vagy négykerék-meghajtással, kézi vagy automata sebességváltóval, valamint ferdehátúként vagy kombiként. Szinte minden igényre kínált megoldást az Octavia vRS.

6_skoda_kodiaq_vrs.jpg

Az első vRS SUV-ra 2019-ig kellett várni, de végül megérkezett a villám-Kodiaq. Annyira jól sikerült, hogy megszerezte a „leggyorsabb hétüléses SUV” címet a hírhedt németországi Nürburgring-pályán.

A Kodiaq vRS 10 perc alatti köridejét részben a 237 lóerő teljesítményű, 2,0 literes, duplaturbós dízelmotornak köszönheti, részben pedig annak, hogy párját ritkító menettulajdonságai vannak, az adaptív lengéscsillapítóknak és a precíz kormányszerkezetnek köszönhetően.

7_skoda_octavia_vrs_mk4.jpg

A negyedik generációs az Octavia vRS azzal hódol a modell hagyományainak, hogy kapható ferdehátúként és kombiként, valamint benzinmotorral és dízelmotorral. Ezúttal azonban van egy plug-in hibrid is a kínálatban, az Octavia vRS iV.

Bármelyik verziót is választja az ember, úgy érzi, hogy a kocsit pont köré tervezték, ami nagyon jó érzés. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy az iV verzió nagyon csábító a céges autó piacon, mert 7 másodperces gyorsulást ötvöz a mindössze 26 g/km-es CO2-kibocsátással.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4416675474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (5) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása