Rekordév várható a használtpiacon

2021. 11. 26.

dasweltautocentrum_mm.jpg

Posztunk tömör címe kibővítve így hangzik: mind a darabszám, mind az árak tekintetében rekordév várható a használt autók piacán.

Két évvel ezelőtt, 2019-ben ért történelmi csúcsra a magyar használt autó piac, akkor 800 ezernél is több gépkocsi cserélt gazdát egy év alatt. Idén ez a rekord is megdőlhet, hiszen januártól szeptember végéig már 616 564 személygépkocsit írtak át, ami 2,9 százalékkal több, mint amennyi a 2019-es csúcsév hasonló időszakában gazdát cserélt.

Mivel alkatrészellátási nehézségek miatt világszerte csökkent az autógyárak termelése, mindazok, akik alól kikopott a régi kocsijuk, kénytelenek beérni fiatal használt autókkal. Ez a keresletnövekedés persze felhajtja az árakat is, azonban – amint a magyar piaci adatok is mutatják – élénkül a piac. 

Hazánkban például kilenc hónap alatt 616 ezer gépkocsi cserélt gazdát – derül ki a Datahouse adataiból. A Das WeltAuto tapasztalatai azt mutatják, hogy a szűkülő kínálat miatt nő a magánszemélyek és a kereskedések által kínált használt gépkocsik ára is: bizonyos modellekért akár 15 százalékkal is többet kellett fizetni októberben, mint az év elején. Ez azt jelenti, hogy egy, az év elején még 5 millió forintért elérhető gépkocsiért legalább 5,75 millió forintot kellett adni, és a prognózisok alapján az árak további növekedése várhatómert a jó minőségű, fiatalabb gépkocsikat nagyon gyorsan megvásárolják.

A leggyakrabban gazdát cserélt modellek (I.- IX. hó, darab)

1

OPEL ASTRA

36431

2

SUZUKI SWIFT

30655

3

FORD FOCUS

17505

4

VOLKSWAGEN GOLF

16601

5

VOLKSWAGEN PASSAT

16255

6

BMW SERIES 3

15594

7

OPEL CORSA

13865

8

ŠKODA OCTAVIA

12566

9

VOLKSWAGEN POLO

10444

10

RENAULT MEGANE

9625

11

BMW SERIES 5

9483

12

ŠKODA FABIA

9029

13

AUDI A4

8663

14

FORD MONDEO

8572

15

FIAT PUNTO

7984

16

AUDI A6

7363

17

RENAULT CLIO

6802

18

PEUGEOT 206

6751

19

MERCEDES E-CLASS

6448

20

TOYOTA YARIS

6182

Forrás: DataHouse

Szeptember végéig a használtimport mennyisége 97 973 darabra rúgott, és ebből 62 012 gépkocsi készült 2012 előtt. Az idehaza átírt gépkocsik 75 százaléka szintén 10 évnél idősebb volt, az előzetes becsélesek alapján a hazai autóállomány 14,7 éves átlagéletkora tovább romlott.

A használt import kedvenc márkái (I.- IX. hó, darab)

1

VOLKSWAGEN

10521

2

OPEL

9959

3

FORD

8950

4

TOYOTA

6889

5

HYUNDAI

5215

6

AUDI

5172

7

BMW

4957

8

MERCEDES

4661

9

KIA

4323

10

HONDA

4110

11

MAZDA

3075

12

RENAULT

3046

13

NISSAN

2662

14

FIAT

2658

15

PEUGEOT

2612

16

ŠKODA

2577

17

CITROEN

2259

18

MITSUBISHI

1862

19

SUZUKI

1779

20

SEAT

1673

Forrás: DataHouse

Ami az átírások részleteit illeti, az első kilenc hónap alatt leggyakrabban Opelt (72 857 autó), Volkswagent (62 034 autó) és Suzukit (55 354 autó) vásároltak a használtpiacon. A prémium márkák közül az Audi, a BMW és a Mercedes is népszerűnek számított, mindhárom gyártó a legjobb tízben szerepel. A típusok rangsorában az év háromnegyedénél az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Ford Focus, a Volkswagen Golf és a Volkswagen Passat áll a népszerűségi lista élen.

A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében és Tolna megyében vásároltak használt gépkocsit.

A használt import kedvenc modelljei (I.- IX. hó, darab)

1

OPEL ASTRA

3397

2

FORD FOCUS

3150

3

VOLKSWAGEN GOLF

2915

4

VOLKSWAGEN PASSAT

2671

5

HYUNDAI I30

2116

6

KIA CEED

2105

7

OPEL CORSA

2067

8

OPEL MERIVA

1923

9

AUDI A4

1859

10

HONDA JAZZ

1682

11

TOYOTA YARIS

1588

12

FORD FIESTA

1566

13

BMW SERIES 3

1484

14

HONDA CIVIC

1284

15

TOYOTA AURIS

1248

16

VOLKSWAGEN POLO

1209

17

AUDI A3

1202

18

ŠKODA OCTAVIA

1153

19

TOYOTA PRIUS

1034

20

AUDI A6

974

Forrás: DataHouse

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4816765172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (159) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1147) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (6) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (207) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (479) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (206) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása