Ne járjon pórul kétes eredetű használt autóval!

2022. 04. 06.

hasznaltkocsik_m_1.jpg

Az elmúlt év dereka óta folyamatosan széles az olló az újonnan forgalomba helyezett és a külföldről hozott személyautók száma között. Tudjuk, hogy ez amiatt következett be, mert a világjárvány miatt alkatrészellátási nehézségekkel küzdenek az autógyártók, és egyszerűen nem tudják kielégíteni a keresletet. A piac azonban igényli az autókat, így egyre többen vásárolnak külföldről származó használt autókat.

Pedig a magyar használtpiac is élénk, de sokan úgy vélik, a használtimport olcsóbb kínálatot jelent. A tény ezzel szemben az, hogy Nyugat-Európa éppúgy küzd az új gépkocsik kibocsátásának szűkülésével, ami a nyugati használt autó árakat is magasba lökte. De amellett, hogy a kereslet nyugaton is felhajtja az árakat, téves az az elképzelés, hogy a külföldi beszerzéssel jobban jár a magyar vásárló.  

uj_es_hasznalt_auto_forgba_helyezes.jpg

Új és használt autó forgalomba helyezés. Forrás: Data House

Hogy ezt alátámasszuk, vegyük azt a végtelenül ritka ideális esetet, hogy a nyugat-európai kereskedő nem pörgette vissza akár 100 ezer kilométerrel is a kilométerórát, és az általa kínált gépkocsi átesett az előírt rendszeres szervizeken.

Ha tehát ebből az optimális esetből indulunk ki, akkor bárki nyugodtan összehasonlíthatja egy általa kiválasztott konkrét modell németországi hirdetési árait mondjuk a https://www.mobile.de/ honlapon a magyarországi kínálattal – mutatott rá Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója, aki szerint még úgy is érdemes elvégezni az összehasonlítást, ha tudjuk, hogy a meghirdetett ár csak az eladó vágyát jelzi, de azt nem tudni, a vételár végülis mennyivel volt kevesebb.

Tegyük fel, hogy az évjárat, a futásteljesítmény és a szerviztörténet megegyezik a németországi és a magyarországi hirdetményben, és még az árszint is hasonló. A magyar vásárló ekkor boldog lehet, arra gondol, hogy erre márpedig le kell csapni, ám Tóth Péter a tapasztalatai alapján lehűti a kedélyeket.

„Egy használt autó vásárlás még akkor is kihívás, ha a magyar szabadpiacon vásárol az ember, külföldön viszont kapcsolatokra, nyelvtudásra is szükség van, mert az autó minőségéről, szervizelőzményeiről kell informálódni, nem is beszélve arról, hogy nem csak más nyelvi közegben, hanem adott esetben más jogszabályi környezetben kell eligazodni, ha a szavatossági jogunkat érvényesíteni akarjuk”.

 

uj_gepjarmu_forg_helyezes.jpg

Új gépjármű forgalomba helyezés. Forrás: Data House

Tóth Péter azt is hangsúlyozta, hogy szerződést csak a tulajdonos eladó jelenlétében szabad aláírni, ismeretlen tulajdonostól nem szabad autót vásárolni, mert a későbbiekben egy ilyen személyt vagy céget soha nem érünk majd el probléma esetén.

„Csak akkor érdemes autót importálni, ha ismert a forrás. Amennyiben nincs meg a megfelelő kapcsolatrendszer, lényegesen nagyobb kockázatot vállal a vevő” – véli Czifrik Attila, az 50 éves jubileumát ünneplő Óbudai Autójavító használtautó értékesítője, hozzátéve, hogy az idősebb járműveknél arról is szükséges tájékozódni, hogy Magyarországon egyáltalán üzembe helyezhetők-e, és a károsanyag-kibocsátásuk nem haladja-e meg a hazai normákat, mert kellemetlen, ha már megvan minden papír, ki van fizetve az autó, és az utolsó pillanatban kiderül, hogy nem lehet közlekedni vele a hazai utakon.

De legyünk optimisták: a példánkban szereplő tökéletes autót sikerül elfogadható áron megvásárolni, viszont akkor még mindig nem értünk célba. Ha valaki magánszemélyként külföldön vásárol autót, az ottani áfát kell megfizetni, ám ezután következik a szállítási költség, a magyar műszaki vizsga díja, az itteni regisztrációs adó, valamint a rendszám megvásárlása.

A tapasztalatlan magánszemélyek dolgának „megkönnyítésére” – a használtimportra – hosszú ideje alapítanak vállalkozásokat, azonban ezek többnyire tiszavirág életűek, amiket trükközésekre hoznak létre, aztán a jóhiszemű vásárló futhat a pénze után.

Sajnálatos ugyanakkor, hogy a használtan importált kocsik közel kétharmada idősebb tíz évesnél.

Ezek az autók öt éven belül használhatatlanná fognak válni, vagy gazdasági totálkárosok lesznek. Hogy miért? Mert nagyon sokba kerül az olcsón vásárolt, de hibás öreg autók tisztességes rendbehozatala. Ha a 600-700 ezer forintért vásárolt autón valami elromlik, és azt mondják, 200 ezer a javítása, akkor mindenki meghökken, a kocsi pedig megy a bontóba. A működőképesség visszaállítása ugyanis nem értéknövelő beruházás. A kocsi attól még tizenéves marad, és a piac ennek megfelelően árazza be.

A témáról bővebben a Neppermentes övezet legújabb adásában tájékozódhatnak, amely elérhető a Spotify, az Apple Podcast, a Deezer, az Amazon és a Google Podcast csatornákon, valamint a Das WeltAuto YouTube-csatornáján is.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5517798441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1142) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (5) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (477) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása