Hétvégén is intézhetők a lejárt okmányok – kivéve a műszakit

2022. 05. 30.

muszaki3.jpg

Június utolsó napja azért lesz sokaknak emlékezetes, így az autósoknak is, mert aznap valamennyi, a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt automatikusan meghosszabbított okmány érvényessége lejár. Így tehát a személyautók 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejáró műszaki vizsgái miatt a forgalmi engedélyek is csak június 30-ig érvényesek.

A várható tumultusra való tekintettel rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét, mert az utóbbi hetekben érezhetően megnőtt a kormányablakok forgalma. A hétvégi nyitvatartásnak köszönhetően június végéig akár 500 ezerrel több ügyfelet is tudnak fogadni az irodák – közölte Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára.

muszaki2.jpg

Tehát május végétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, pünkösdvasárnap kivételével. Ezeken a hétvégéken kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni.

Fontos tudni, hogy a vezetői engedély meghosszabbítása ügyfélkapun keresztül online is intézhető, amennyiben a háziorvos az orvosi alkalmassági engedélyt kiállította.

A határidő közeledtét a műszaki vizsgaállomások is megérezték, bár a járványügyi veszélyhelyzet alatt sem maradtak munka nélkül, hiszen nemcsak azok vitték el autójukat műszaki vizsgára, akik külföldre járnak (az okmányok érvényességének automatikus meghosszabbítása csak Magyarországra érvényes), hanem azok is, akik biztosak akartak lenni, hogy gépkocsijuk nem jelent veszélyt az utakon. Így tehát még 2020 áprilisában is 153 ezer kocsit vittek vizsgára, de tavaly és idén áprilisban is 190 ezer fölött volt a műszaki vizsgaállomásokon megfordult gépkocsik száma.

muszaki1.jpg

Becslések szerint ugyanakkor sok százezer autót érinthet az okmányok érvényességének automatikus meghosszabbítása, vagyis ennyi közlekedik érvényes vizsga nélkül a most lejáró könnyítés miatt. Arról nem is beszélve, hogy 130 ezer kocsi idén tölti be a negyedik évét, tehát idén kell először vizsgáztatni,

Új autók esetében a műszaki vizsga érvényessége négy év. Ebben az esetben, az első forgalomba (nyilvántartásba) vételi időpont az első műszaki vizsga időpontja. A következő időpont pedig az ehhez a dátumhoz viszonyított negyedik év.

Használt autó esetében időszakos vizsgán az első használatba vétel évét követő három naptári éven belül három évben, három naptári éven túl két évben adják meg a műszaki vizsga érvényességét.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7117842547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1142) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (5) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (477) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása