Már egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés

2023. 01. 18.

uj_autopiac_m_1.jpg

Az elmúlt évben 826 884 személyautó cserélt gazdát a hazai használtpiacon, ami 1,2 százalékkal haladja meg a tavaly előtti 817 300 darabos értéket. Fájdalmas tény, hogy az átírt autók 75 százaléka, 621 176 darab 2013 előtt készült.

Amint Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója elmondta, a jó minőségű példányok évek óta tartják az árukat, előfordulhat olyan eset is, hogy egy négyéves modell az újkori áránál drágábban adható el, tehát ma már ott tartunk, hogy egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés.

„Ezt sok magántulajdonos észrevette, akik olykor irreális árigénnyel jelennek meg a kínálati oldalon. A vételi oldalon azonban az látható, hogy a vásárlók elfogadták a magas használt autó árakat, és tétovázás nélkül kifizetnek akár tízmillió forintot is egy fiatal, kéziváltós Škoda Octaviáért. Ellenben az 5-7 éves kategóriában nagyobb árérzékenység jellemző, ott ötmillió forint körül mozog a fájdalomküszöb – tette hozzá Tóth Péter.

A használtpiac élénkülése évről évre folyamatos, azonban a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben már elmaradt az átírások száma a megelőző két év azonos időszakában regisztrált értékektől. Az összértékesítésből a használtautó kereskedők 213 ezer darabbal 25 százalékos piaci részesedést értek el. A Das WeltAuto az országos hálózatában 2022-ben 6278 autót értékesített, míg egy évvel korábban ez a szám 7442 volt.

Használtkocsik átírása negyedévenként

hasznaltkocsik_atirasa_negyedevenkent.jpg

Kép forrása: DataHouse

A piaci tendenciáról a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója elmondta, hogy tavasszal és nyár elején még viszonylag erős volt a kereslet, így szinte pillanatok alatt keltek el a minőségi, jó árú használt autók. Az élénk kereslet miatt a vásárlók sok esetben – a jó ár tudatában – szinte próbaút nélkül szerződtek a kiszemelt autókra, mert attól tartottak, hogy másvalaki azonnal elviszi a kocsit, ha nem csapnak le rá időben.

„Ez a jelenség ősszel már mérséklődött, így év végére kiegyenlítődött a kereslet és a kínálat. A vevők láthatóan egyre megfontoltabbá váltak, így az azonnali szerződédkötés helyett inkább kivártak, akár hónapokig halogatva vásárlást. A lendület mérséklődésében az is szerepet játszott, hogy érzékelhetően csökkent a finanszírozási kedv, mert amíg az év elején minden második szerződéshez finanszírozás is kapcsolódott, addig év végére 30 százalékosra csökkent ez az arány, amely nehezítette a gépjármű-beszerzéseket, hiszen csak a készpénzzel rendelkező ügyfelek tudtak könnyen vásárolni” – mutatott rá Tóth Péter.

uzemanyagtipus1_m.png

Noha a koronavírus-járvány enyhülése nagy reményekre adott okot, a februárban kirobbant háború szinte azonnal érzékeltette a hatását, amely több területen befolyásolta a piaci mozgásokat: márciusban és áprilisban csökkent a vásárlókedv, holott ebben az időszakban még kaphatók voltak megfizethető autók a magyar piacon. A háború eszkalálódása miatt aztán számos olyan hír látott napvilágot, hogy nő az új autók kiszállítási ideje, ez pedig újból a használt autók irányába terelte a figyelmet, azonban a kínálat szűkülni kezdett, az árak pedig elindultak felfelé.

„A jelenlegi kilátások alapján továbbra is a hosszabb szállítási idők jellemzik az új autó szegmenst, így 2023-ban sem várható enyhülés a használt kocsik iránti keresletben. Az utánpótlás beszerzése azonban továbbra is korlátozott marad, így a használt autók árainak csökkenése nem várható a közeljövőben” – foglalta össze Tóth Péter, rámutatva, hogy a Das WeltAuto hálózat tapasztalatai alapján továbbra sem csökken a dízel autók iránti kereslet, különösen az Audi A4, a Volkswagen Passat és a Škoda Superb esetében. A kisebb méretű modelleknél egyértelműen a benzines vagy az alternatív hajtású példányok dominálnak a kedvező fenntartási költségek miatt.

uzemanyagtipus2_m.png

Másrészt a piac olyan szempontból is átrendeződött, hogy az elszálló üzemanyagárak miatt az elektromos és a hibrid modellek kerültek az érdeklődés előterébe. Ezt a trendet láthatóan igyekeztek meglovagolni a kereskedések, de mivel ez a tendencia egész Európában jellemezte az ágazatot, rövid idő alatt hiány keletkezett az kontinensünkön a jó állapotú használt e-modellekből. Ezért aztán egyre nehezebbnek bizonyult az eladó modellek beszerzése, a szűkülő kínálat viszont árnövekedéssel járt ebben a szegmensben is.

 

A TOP 20 modell a magyar használtpiacon (2022, darab)

1

OPEL ASTRA

45899

2

SUZUKI SWIFT

37408

3

FORD FOCUS

22568

4

VOLKSWAGEN GOLF

22194

5

VOLKSWAGEN PASSAT

21433

6

BMW SERIES 3

20452

7

OPEL CORSA

18029

8

ŠKODA OCTAVIA

15708

9

VOLKSWAGEN POLO

13306

10

BMW SERIES 5

13141

11

AUDI A4

12279

12

ŠKODA FABIA

11545

13

RENAULT MEGANE

11436

14

FORD MONDEO

11095

15

AUDI A6

10054

16

FIAT PUNTO

9970

17

MERCEDES E-CLASS

9370

18

PEUGEOT 206

8999

19

RENAULT CLIO

8920

20

TOYOTA YARIS

8886

Forrás: DataHouse

 

A használtpiac kedvenc márkái (2022, darab)

1

OPEL

93976

2

VOLKSWAGEN

83264

3

SUZUKI

70964

4

FORD

64761

5

BMW

53764

6

RENAULT

44055

7

MERCEDES

43648

8

AUDI

38887

9

ŠKODA

37631

10

TOYOTA

37254

11

PEUGEOT

30589

12

FIAT

25167

13

CITROEN

21558

14

MAZDA

18716

15

NISSAN

16649

16

SEAT

15959

17

HONDA

15492

18

KIA

15244

19

HYUNDAI

12951

20

VOLVO

11884

Forrás: DataHouse

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3218029198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (208) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása