Ezüst nyilak az Avuson
Éppen 83 esztendeje, 1934. május 27-én álltak először rajthoz az Auto Union négykarikás versenyautói, az „Ezüstnyilak”, mégpedig a Berlin Avus pályáján. A boxutcás képünkön látszik a kocsi orrán a négy összefonódó karika, ami ma az Audi jelképe.
Noha ezen a napon még sem az Audi-előd Auto Union, sem az örök rivális, a Mercedes-Benz nem tudott győzni, egészen a második világháború 1939-es kitöréséig ez a két márka uralta a nemzetközi versenypályákat.
Az új versenyautókon elsősorban ezüst fényezésük, és a vezető mögé helyezett motor tűnt fel. Vagyis az Auto Unionnál tűnt fel elsőként a Formula osztályra jellemző építési mód. Abban az időben azonban még nem használtak könnyűfémeket a motorépítésben, így az 5-6 literes motorok súlya meglehetősen nagy volt. Ezért az ezüst nyilak sokat farolgattak a mai szemmel igen keskeny gumikon.
Az 1934-es szezonnal új versenyszabályzat lépett életbe, amely 750 kilogramm maximális saját tömeget írt elő, ám a motorok hengerűrtartalma és üzemanyag tekintetében abszolút szabadságot biztosított a tervezőknek. Az Auto Union versenyautók szellemi szülőatyja Ferdinand Porsche, aki az 1932-ben az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer márkákból újonnan alakult Auto Union számára készítette a terveket és követelményként a 4500 percenkénti fordulatszámnál elért, legalább 250 lóerő teljesítményt fogalmazott meg. Ezt bőven meg is valósították, mert 1934-ben a Typ A modell 295 lóerős volt.
Az Avus-versenyen az Auto Union gépei igen figyelemre méltó teljesítményt produkáltak. Hans Stuck a leggyorsabb pilótaként már az edzés során is 245 kilométer/órás körátlagot autózott, de az Auto Union a szakadó esőben rendezett futamon is hozta a nap legjobb idejét: Momberger 225,8 kilométeres körátlagot ért el. Stuck ugyan már a tizedik körre egy percnyi előnyre tett szert a mezőny előtt,de defektet kapott. A futam végén Momberger harmadikként futott be Guy Moll és Achille Varzi, az Alfa Romeo pilótái mögött.
A Typ B modell teljesítménye 1935-ben már elérte 375 lóerőt, a következő évi Typ C pedig – 520 lóerejének köszönhetően – az Avus hosszú egyeneseiben elérhették a 380 kilométeres sebességet is. Jóllehet a fejlesztések során a 16-hengeres V-motor alapkonstrukciója változatlan maradt, 1936-ra már 6 literesre nőtt az összlökettérfogat, ami olyan rugalmasnak bizonyult, hogy a tervezők négyfokozatú sebességváltóval szerelték fel. Érdekesség, hogy a 32 szelepet egyetlen vezérműtengely mozgatta. A kormányt viszont minden rásegítés nélkül a pilóta. Volt is birkózás az éles kanyarokban, különösen a hegyi versenyeken és a Monacói Grand Prix futamon. Nézzük csak meg, milyen nagy átmérőjű a kerék, amibe aztán alaposan bele kellett kapaszkodni. Visszaemlékezések szerint a pilóták a felkészülések során felsőtestre gyúrtak, hogy végigbírják a versenyeket.
|
A mai Audi-embléma négy karikája az August Horch által 1909. július 16-án alapított Audi, valamint a DKW, a Horch és a Wanderer márkákat szimbolizálja, amelyek 1932-ben az Auto Union neve alatt egyesültek. Az 1969-ben fuzionált Auto Union és NSU számos jelentőségteljes fejlesztéssel járult hozzá az autóipar fejlődéséhez. Az AUDI AG 1985-ben az Audi NSU Auto Union AG-ből jött létre. |
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.